Repton School

A Dubaiban található iskola az egyik legizgalmasabb tanulmányi közösség a világon. Igazi nemzetközi diáksággal, brit rendszeren alapuló oktatással vibráló multi-kulturális és fejlődő intézmény. Diákok 3-18 éves kor között tanulhatnak itt, bentlakásos környezetben, az iskola pozitív irányelvű filozófiáját követve. 1,3 millió négyzetméteres területen található Nad Al Sheba-ban, biztonságos és jól felszerelt kampuszon.  Dinamikus brit oktatás rendszerű nemzetközi diákság számára kifejlesztett tanmenetet követő iskola, ahol az angol egyetemekre való bejutáshoz minden segítséget megkapnak a diákok. Az alapvető oktatáson kívül vizuális művészetek, média ismeretek, színjátszás, előadóművészetek és zene kerül a figyelem központjába. E mellett komplett sport program áll a tanulók rendelkezésére, amelyet teljesen felszerelt sportlétesítmények tesznek lehetővé. 

Felszereltség

Körülbelül 100 bentlakásos helyet tud az iskola biztosítani fiúk számára és 20-at a lányoknak. A fiúk a főépületben laknak, míg a lányok egy impozáns villában, nagyon közel az iskolához. Mindegyik házhoz tartozik egy felügyelő tanár, aki mindenben segít a diákoknak. Kisebb korban többen laknak egy szobában, míg a szenioroknak saját szobája van. Mindkét csoportnak van vezeték nélküli internet hozzáférése, időbeli korlátokkal. Ugyanez vonatkozik a mobiltelefonokra is. A házakhoz tartoznak közösségi helységek, társalgók, ahol beszélgetni, tévét nézni lehet. A fiúk a fő étkezőben esznek, a lányok a villában. Mindkét épülethez tartozik saját konyha is, ahol saját maguk számára készíthetnek bármit. Játszószoba is rendelkezésre áll, számos izgalmas játékkal. A sportolásra helyezett hangsúly miatt számos létesítmény és pálya áll a diákok szolgálatában, ahol gyakorolni tudnak.